Coming out: perfekcionista író vagyok!

Az Így neveld a regényedet blog következő posztja ihlette ezt a bejegyzést: http://igyneveldaregenyedet.blogspot.com/2018/09/te-igazi-iro-vagy.html

Ha érdekel, hogyan látják az írókat kívülről, hogyan vélekedik egy szerkesztő az ihletről és a tehetségről, és hogy ki volt az a külföldi szerző, aki legutóbb felvállalta, hogy írónak lenni nem (mindig) habos torta, akkor feltétlenül kattintsatok a fenti linkre! (A végén még ebből a témából is kerekedik egy jó kis mozgalom, és egymás után vállaljuk fel a nehézségeinket, mint „friss” anyukák a szülés utáni depressziót.)

Én most arról szeretnék beszélni, milyen nehéz együtt létezni azzal a tudattal, hogy a lehető legjobbat szeretnéd adni, de a tudásod a legjava, nos… még nem elég. Mostanság én is megküzdök azzal a problémával, hogy újra kell írnom egy kéziratot. Másodszor. (Ami azt jelenti, hogy ez már a harmadik verzió lesz.) És nem, ez nem azért probléma, mert azt gondolom, hogy egy felsőbb szférából érkezett, már-már isteni ihletésű csodamű pattant ki a fejemből, ami érinthetetlen, hanem azért, mert mikor először (oké-oké, már másodszor) szembesültem ezzel, azt éreztem, hogy kudarcot vallottam.

Kudarcot vallottam, mert a sok-sok beleölt munka, mások idejének a rablása, a hajnali, kávémámorban írással töltött órák mind lefolytak egy képzeletbeli lefolyón. Bele egy bűzös csatornába.



Majdnem feladtam. A legjobbat akartam adni a kiadónak, ahol néha jobban hisznek bennem, mint én magamban, a szerkesztőknek, akik a legangyalibb lények a földön (még akkor is, ha erősen igyekeznek titkolni :D), és Nektek, olvasóknak, cserébe az időtökért, a figyelmetekért, és a bizalmatokért.

Amíg ezen a kéziraton dolgoztam, elvégeztem két írókurzust, és elkezdtem komolyabban ismerkedni az írástechnikai anyagokkal, külföldi bloggerekkel/vloggerekkel, és próbáltam folyamatosan fejleszteni magam. Mikor elérkezett az a pont, hogy döntenem kellett, félreteszem-e ezt a sztorit, végül visszanéztem az útra, amit bejártam, és rájöttem, hogy még csak a felénél tartok. Nem lehet ez a vége. Kéne egy happy end!

Be kellett látnom, hogy a második verzió klasszisokkal jobb volt, mint az első. Megtaláltam a megfelelő elbeszélői hangot, elkezdett alakulni a világ és kiforrottabbak lettek a karakterek viszonyrendszerei. És akkor arra gondoltam, mi van, ha megpróbálom még egyszer? Vagy még kétszer. Ahányszor csak kell. Mert tanulni és fejlődni nem kudarc – küzdelem nélkül feladni, na, az a kudarc.

Szóval újra nekilátok, és próbálom félretenni a megfelelési kényszeremet, a kétségeimet meg a maximalizmusomat, abban a reményben, hogy egyszer majd a kezetekben tarthatjátok ezt a könyvet, és azt mondjátok, megérte.

Lehet, hogy van, akinek nevetséges, hogy ennyit küzdök vele, hisz ez csak szórakoztató irodalom, ez csak fantasy. Megmutatok Nektek néhány könyvet azok közül, amiket kutatás céljából olvastam. Nem állítanám, hogy könnyed esti olvasmányok :)



És persze, ez csupán egy része a kutatómunkának, ott van még a youtube videóktól kezdve a keszthelyi könyvtárlátogatáson átlapozott 1800-as évekbeli magazinokig számtalan dolog.

Könyvet írni nem egyszerű. Még rosszat se, nemhogy jót :D A világon semmi szégyellnivaló nincs ebben. Higgyetek a történetetekben, és abban, hogy a sok küzdés nem hiábavaló. Inspirálódjatok a kedvenceitekkel, olvassatok sokat, és osszátok meg egymással, milyen nehéz néha. Aztán sipirc vissza dolgozni! A regény nem írja meg magát.

Amíg itt rinyálok, lenyomhattam volna több száz szót. Pedig nincs ihletem. De nincs is rá szükségem. Perfekcionista író vagyok. A munkában hiszek. Meg a kávéban. Mindenek felett!


Megjegyzések