Illangók márpedig léteznek!



Hogyan álltok az erdélyi mondavilággal? És a régi mesékre emlékeztek még? Mond valamit az, hogy Markoláb? Hát a Kalamona?

Szégyen-gyalázat, én nem igazán emlékeztem. Sőt, soha nem kívánkoztam Erdélybe, nem is jutott eszembe róla más, mint az Ábel a rengetegben, ami borzasztó könyvélmény volt számomra.

Akkor miért beszélünk most Eszes Rita Illangók című regényéről?

Mert amint elolvastam belőle az első közzétett sorokat, tudtam, hogy nekem kell ez a könyv! A karakterábrázolásért, a humorért, a varázslatért. De inkább haladjunk szép sorjában, rendben? Biztos, ami biztos, a bejegyzés végére odateszem majd a linket, ahol meg tudjátok rendelni a könyvet. Higgyétek el, akarni fogjátok! ;)



Szóval a történet kezdetén van egy ikerpárunk, két Írországban felnőtt fiú, Mark és Patrick, akik örökölnek egy erdélyi kastélyt, és a szünidőben felkerekednek, hogy birtokba vegyék az örökségüket, Macskarévet.

Mit ne mondjak, eleinte kissé szántam őket, mégis ki a bánatnak kellene egy lepukkant vityilló meg az azzal járó felelősség? Ráadásul lovarda is van, ahhoz pedig személyzet is tartozik, vagyis eggyel nő a tét.

Eleinte törtem a fejem, a varázslatos Írországból vajon miért kellett a fiúknak Erdélybe jönniük, hogy tündérekkel találkozzanak? Aztán mikor végre felbukkantak az illangók, mindent megértettem. Ez a világ sokkal különlegesebb, mint azt valaha is képzeltem.

Ráadásul, akár egy Shakespeare komédiában, nem egy ikerpárunk van, hanem mindjárt kettő! Nem csak a pofátlanul jóképű ír fiúk járnak párban, hanem az illangó lányok is, akiknek a nevével először nehezen barátkoztam meg, kellett egy kis idő, hogy megemésszem, nem emberi lényhez méltóan nem emberi nevet viselnek. A végére aztán nem is tudtam elképzelni másként. A különleges hangzású nevek szorosan kapcsolódtak a lényükhöz, és tovább fokozták a természetfeletti illúzióját.

A könyv egyik hatalmas erősségét ők jelentették a számomra. Ez a négy karakter, akik elevenek, mind külön egyéniségek, és a lelkük úgy ragyog, mint egy illangó fénye.



Mark, a felelősségteljes, a megfontolt és a racionális. Firtos, a bűntudatos, az érzelgős és a gyengéd. Patrick, a féktelen, a vakmerő és a legmélyebben érző. Tartod, a harcos, a könyörtelen és az elveszett.

Mindannyian nagy utat járnak be, és fejlődnek, alakulnak a történet során. A párbeszédeik pergőek és őrülten szórakoztatóak, vagy épp szívbe markolóan mélyek.

Nem titok, hogy számomra az abszolút kedvenc a legösszetettebbnek érzett Patrick lett, aki mindig hű maradt önmagához, és a nyíltságával, a közvetlenségével ellopta a szívemet. Számomra ő lett a hősök hőse, úgyhogy biztosan neki nyújtottam volna a kezem meg a fele királyságot :D

Nagyon csodáltam még a két fiú egymás iránti szeretetét, azt a mély testvéri köteléket, amit se irigység, se hazugság nem tudott beszennyezni. Az illangók kapcsolatában a bonyolultság, a kusza érzések domináltak, így kevésbé volt idilli, mint a fiúk összetartása.

A romantikus szál épp csak annyira hangsúlyos, amennyire a kalandok sorában lehetséges, néha egy lélegzetvételnyi időre megpihenünk, és ilyenkor megvizsgálhatjuk közelebbről a zűrzavaros érzelmek hálóját.

Közben előtérbe kerül a felelősség, a hit, a legbelsőbb vágyak kérdése, és az, vajon a higgadt ész vagy a lángoló szív-e a jobb vezető.

Mindezeken túl, mi az, ami még hozzáad a varázslathoz? A lélegzetelállító részletességgel megrajzolt helyszínek, a Pokolsár mocska, próbatételek és küzdelmek sorozata. És a lények! Szeretném látni egyszer a Markolábot egy dombtetőn – azt hiszem, épp úgy éreznék vele kapcsolatban, mint Tartod.



A mesék, amelyekre alig emlékszünk már, most megelevenednek, és az ősi keveredik a modernnel, a világ másképp fest majd, ezután többé nem nézhetünk ugyanúgy egy várromra, vagy egy végtelen mély kútra, tudván, hogy örök harcok dúlnak körülöttük.

És még van valami, amit el kell árulnom! Csak, hogy ne érjen titeket váratlanul. Folyamatosan számítsatok arcul csapásokra! Amikor már azt hiszitek, tudjátok, mi következik, ha hamis ábrándokba ringatnátok magatokat, sajnálattal közlöm, hogy az út során végig meglepetések várnak. Garantálom, hogy néha fájni fog, néha pedig a könnyetek is kicsordul – a nevetéstől. De ne legyetek gyávák!

Tudjátok mit? Merüljünk alá együtt a Pokolsárba! Fogom a kezetek… Végigcsinálom veletek, még egyszer – még százszor.


Megjegyzések