Hogyan kezdjünk neki a regényírásnak? (Szerintem :))





Szépséges péntek estét!

(Főleg, ha te azon mázlisták táborát erősíted, akik holnap már nem dolgoznak – én a pechesek közé tartozom :))

A legutóbbi posztban felvetettem, hogy beszélgessünk az írástechnikáról, és mivel ez volt az első olyan bejegyzés, ami visszhangra talált, nagy örömömben neki is látok teljesíteni a kérést, és hozok mára egy rövid „értekezést” a témában.

Mindenekelőtt tisztázzuk: nem vagyok szaktekintély. De az utóbbi időben sok mindent megtanultam, és sok mindenre rájöttem, úgyhogy gondoltam, az infókat bedobom a közösbe – remélem, cserébe te is megosztod a tapasztalataidat.

 Legyen a mai felvetésünk ez: hogyan álljunk neki?

A nyilvánvaló dolgokon túl, miszerint kell egy ötlet, meg a regényírás iránti megszállott vágy, van még néhány apróság. Például a te hozzáállásod. Szerintem nem árt az elején tudatosítani magadban azt, hogyan tekintesz az írásaidra, a karaktereidre, és ez segít vagy gátol az alkotásban?

Mondok példát: kissé szkeptikusan fogtam hozzá Elizabeth Gilbert Big Magic című könyvéhez. Azt gondoltam, ez a nő zakkant, a géniuszaival, meg a külső erőkkel, és egyáltalán… Tudja, miről beszél? Aztán lassacskán rájöttem, hogy igaza van. Legalább részben. Mert ha ragaszkodsz ahhoz, hogy a történeted és a szereplők belőled származnak, akár a gyermekeid (számolatlanul sokszor hallottam már ezt!), akkor nagyon nehéz lesz később feldolgozni a kritikákat, és kínszenvedés lesz a szerkesztés folyamata is.

Szóval elkezdtem másként tekinteni a karakterekre, és bár igyekszem a megfelelő mederben terelgetni őket, és szorosan fogni a gyeplőt, hogy a sztori szét ne csússzon, valahogy mégis szuverén egyéniségekként kezelem őket, mint kedves ismerősöket. Ilyenkor gyakran eszembe jut az egyik kedvenc anekdotám, mely szerint:

Puskin így fakadt ki barátjának: – Képzeld, milyen tréfát űzött velem az én Tatjanám! Férjhez ment! Ezt semmiképp sem vártam volna tőle. (forrás: cultura.hu - Anekdota estére – Puskin és önálló hősei)

Ha ezzel a kérdéssel megbirkóztál, a másik két meghatározó „elem” a hely és az idő. Ezek már egy fokkal nehezebbek. Tudom, nem mindenki engedheti meg magának, hogy külön dolgozószobát tartson fenn, de ha teheted, találj magadnak egy sarkot, ahová kitehetsz egy táblát, rajta motiváló idézetekkel, előre megírt részletekkel és jelenetekkel, vagy ahol egyszerűen csak jól érzed magad. És a legfontosabb: mindennap találj időt! A legjobb, ha ugyanakkor (én például 4:20-kor kelek mindennap, és egy órát, vagy másfelet töltök írással), de ha az nem megoldható, akkor legalább ugyanannyit.

Hiszed vagy sem, tényleg a rendszeresség az egyik legfontosabb. Sokáig nem hittem én sem, sőt ki voltam akadva az ilyen tanácsokon, mert voltak (és vannak napok), mikor úgy érzem, hogy egy betűt sem bírok leírni. De mindennap megpróbálom. Néha túlteljesítem a tervet, néha nincs értelme. Mégis, megnyugtat, hogy foglalkoztam vele, még akkor is, ha ez mindössze 180 vérrel és verejtékkel leírt szót jelent.

És ha már a számoknál tartunk! Prezentálom nektek a csodafegyveremet, és egyben az ígéretes kezdés zálogát. A nyári Camp NaNo után akadtam rá, miután borzasztóan hiányoltam a motiváló számlálót.

Készíthetsz tervet, kiválaszthatod a stratégiát, mindennap feljegyezheted, mennyit haladtál, és megnézheted grafikonon, mennyi van még hátra, illetve naponta hány szót kell teljesítened, hogy a megadott időre elérd a vágyott célt. Nekem ez elképesztően sokat segít, ennek köszönhetem, hogy hamarosan befejezem a folyamatban lévő regényemet, a Horgony és masnit (ez itt a reklám helye :D).
Ha esetleg segítségre van szükségetek az oldal használatához (bár nem bonyolult, de én eleinte nehezen láttam át), nyugodtan írjatok, szívesen segítek :)

És ha eldöntötted hányadán álltok egymással, te és az írásod, vagy te és a karaktereid, illetve megvan a megfelelő hely és az ideális időpont, készült egy terv a szószámra és az időbeosztásra, már meghozhatod a történetet illető fontos döntéseket.

Ezek a következőek:

- milyen módszerrel szeretnél dolgozni, melyikkel tudod leginkább kibontani a cselekményt?
Belevágsz, magad előtt görgetve az ötletet, amíg ki nem növi magát? Vagy előzetesen cselekményvázlatot készítesz, és felépíted a világod? Esetleg jeleneteket írsz, amiket aztán egymásba fűzöl?

- ki a célközönség?
Gyerekeknek akarsz írni? Tizenéveseknek? Fiatal felnőtteknek, idősebb korosztálynak? Bármi jöhet, de ha döntöttél, mindig vedd figyelembe, kiket akarsz megszólítani.

- mi lesz az ideális elbeszélői mód?
E/1, mert karakterközpontú a sztori, és szükség lesz rá, hogy az olvasó átélje a főhős érzéseit, dilemmáit? Vagy E/3, mert a „díszlet”, a világ fontos része a történetnek, több főhőst mozgatsz, és ez E/3-ban jobban működik? Akár kísérletezhetsz is az első fejezettel, megírhatod többféleképpen is, hogy eldönthesd, melyik működik. Én a Hajnalhozónál csináltam ezt, elég nehezen hoztam meg a döntést, hogy végül E/1-be kerül, de a főhősök hangja sokkal elevenebbé teszi a sztorit, és így sokkal élvezhetőbb az írása is a számomra.

Ha ezt a sok-sok döntést mind meghoztad, én azt hiszem, készen állsz, hogy hozzáfogj :) Te mit gondolsz? Várom a véleményeket, vagy az ellenvéleményeket :)

A jövő héten beszélhetnénk a karakterekről? Mit szólsz?

Addig is sok sikert, és sok ihletet kívánok!

V.


Ui.: És ha még nem olvastad, erősen ajánlom Rainbow Rowell Fangirl című könyvét, ami itthon a Scolar kiadó gondozásában jelent meg. Remek könyv introvertáltatnak, íróknak és introvertált íróknak, egyebek mellett arról is, milyen érzés kötődni a regényhősökhöz, félni attól, hogy belekezdjünk a saját sztorinkba, és milyen az, amikor a világ nem hajlandó megérteni, hogy sürgős írnivalónk van, és éppen igenis az a legfontosabb :)
(A szöveg előtti képen Wren és Cath, a képet pedig itt találtam: http://media-cache-ec0.pinimg.com/736x/f4/74/79/f47479e9a4bf2b00048b8a81d229b0b6.jpg)

Megjegyzések